A VÁLÁS egy hosszabb folyamat az ember életében, ami rendkívül megterhelő. Sok hölggyel csináltam végig.
🎈Látom, hogy ha van infójuk arról, más hogy „élte túl”, az segít….
És az is, hogy vannak megküzdési stratégiák, amik hasznosak lehetnek.
– Az együttérző barátnő nagyon sokat számít ilyenkor. Rá lehet bízni a meghallgatást. Eddig a pontig jót tesz. Azonban ha évekig együtt ócsárolják a másik felet, az nem a gödörből kifelé vezet.
– Előfordul, hogy a válófélben levőnek ilyen támasza sincs és egyedül érzi magát ezzel a teherrel, mert senkivel nem tudja megbeszélni. Ez a helyzetet még nehezebbé, kilátástalanabbá teheti, sőt emiatt el is húzódhat.
Vannak választási lehetőségek:
👉EGYEDÜL csinálom
👉SEGÍTSÉGET KÉREK
👉MILYEN típusú segítséget kérek
– elég egy barátnő, vagy többre van szükség?
🎯Egy szakember célzottan tud jelen lenni a kísérés szempontjából és személyre szabottan támogat.
🎯 A sok „vargabetű” helyett a folyamat lerövidülhet, mert a fókusz megtartásában segít a kísérés.
🎯 Több családtag is érintett lehet, ezért ez a folyamat elég nehéz és összetett, ám végső soron mégis Önmagukhoz vezet.
Azt gondolom, a fizikai világ és a lelki sík tapasztalatai összefonódnak, beérnek és bölcsességet eredményeznek, ha figyelünk egy kicsit befelé is. … és ha ezt megosztjuk másokkal, akkor talán könnyebben haladunk együtt.