Ingyenes Anyagok

TruzsiKata vagyok. Önismereti és kapcsolati szakemberként segítem az éppen nehéz / elakadt élethelyzetben levők útját.
Több mint 15 éve az életút különböző szakaszaiban kísérek egyéni folyamatokat és gyakorlatias támogatást nyújtok, ahol a „személyre szabott megoldáson” van a fókusz. Ehhez használom segítő beszélgetésbe ágyazva a kineziológia eszköztárát, a veszteség feldolgozást, a családállítás nézőpontjait és a kapcsolati – intimitás coachingot.
Ingyenes anyagaimmal szeretnélek segíteni az önismeret útján.
Ezek információval szolgálnak önmagadról, de nem helyettesítik a mélyebb, személyes folyamatokat.

Akik már jártak nálam

Párkapcsolat
„Régóta éreztem, hogy életem válaszúthoz érkezett, de toporogtam, nem mertem lépni, sőt nem is nagyon tudtam, merre léphetnék. Anyaként még inkább nyomasztott a helyzet. Ekkor ajánlott legjobb barátnőm. Pár alkalom kellett csak hozzá, hogy élethelyzetemet más szemszögből lássam, mély megértést kaptam önmagammal kapcsolatban, és választ a miértekre, ezután egyértelművé vált döntésem is.
K. Rita, Budapest
Gyermekáldás
„Már 3 lombikon részt vettünk sikertelenül, amikor találkoztunk. Mindenféle orvosi vizsgálaton, kezelésen túl voltunk, de hiába próbálkoztunk. A lelki oldal rendezése következett, amit régóta halogattam, de a következő beültetésre úgy akartam menni, hogy „fel vagyok készülve” így is. Hihetelen, megrázó, megható, mély élmény volt, ahogy világossá vált saját magam számára a sok rejtett összefüggés, amivel önmagam kötöttem gúzsba. Érdemes volt szembe nézni ezekkel, köszönöm, mert az eredmény, hogy májusban megszületett a kislányunk, akit már annyira nagyon vártunk!"
Rita, Székesfehérvár
Válás
„Hallgattam, néztem, olvastam sok olyan anyagot, ami a válás utáni életben segít, de éreztem, hogy van valami még mindig, ami nem enged továbblépni, hogy hiába akarom, nem megy igazán. Ekkor kerestelek meg, hogy segíts megtalálni, azt a titkos zugot, amit úgy tűnik magam nem találtam. Érdemes volt! A találkozásunk után úgy éreztem sokkal több mindentől szabadultam, mint addig évek alatt, és tisztábban láttam magam, az életemet, az utamat... Köszönöm! …és már várom a folytatást!” Hihetelen, megrázó, megható, mély élmény volt, ahogy világossá vált saját magam számára a sok rejtett összefüggés, amivel önmagam kötöttem gúzsba. Érdemes volt szembe nézni ezekkel, köszönöm, mert az eredmény, hogy májusban megszületett a kislányunk, akit már annyira nagyon vártunk!"
T. Annamari
Karrier
„Hallgattam, néztem, olvastam sok olyan anyagot, ami a válás utáni életben segít, de éreztem, hogy van valami még mindig, ami nem enged továbblépni, hogy hiába akarom, nem megy igazán. Ekkor kerestelek meg, hogy segíts megtalálni, azt a titkos zugot, amit úgy tűnik magam nem találtam. „Folyton visszatérő lehúzó gondolataim miatt veszélybe került a házasságom, ezért kértem segítséget. Tudtam hogy nem jó, amit magammal és a feleségemmel teszek, mégsem tudtam változtatni. Máshogy akartam élni az életem, de egyedül nem tudtam átlendülni ezen a helyzeten. Az a bensőséges elfogadó hozzáállás és a szakértő segítség, támogatás amit kaptam rengeteget segített. Lépésről lépésre haladva egyre erősebbnek érzem magam, világossá vált a szándékom, szinte egy másik ember lettem, de méginkább önmagam!"Hihetelen, megrázó, megható, mély élmény volt, ahogy világossá vált saját magam számára a sok rejtett összefüggés, amivel önmagam kötöttem gúzsba. Érdemes volt szembe nézni ezekkel, köszönöm, mert az eredmény, hogy májusban megszületett a kislányunk, akit már annyira nagyon vártunk!"
H. Zoltán, Székesfehérvár
Családállítás
Az értettem meg leginkább, hogy ahol most tartok, az mind megvan már a szüleimnek is. Egy kicsit a leképezésük vagyok, csak én sokkal hamarabb (években korábban) jutottam el oda, hogy ezek a dolgok meglegyenek (kocsi, ház, család, munkahely stb.). Ahhoz, hogy tovább lépjek, vagy valami újba belekezdjek már lehet, hogy nem lesz az ő kedvükre, de ezzel nem kell foglalkoznom.