Az volt a dilemma, hogy az eszével tudja, hogy a kapcsolata nem ok. Érti, hogy a férfi nárcisztikus jegyekkel bír, ami miatt neki nehéz ez a kapcsolat, ugyanakkor megszakítani mégsem tudja, pedig többször próbálta. Közben az élete többi területén nem él meg ilyet. Mondhatni, ott minden ok.
Valami mindig vissza kényszerít hozzá
„Valami mindig vissza kényszerít hozzá, mert szeretnék vele foglalkozni, szeretetet adni, figyelni rá, lehet hogy néha sajnálom is.” A logikus agyával azt mondja, hogy véget vet, mert ez neki saját magának „nem jó”, közben pedig ostorozza az érzelmeit megélő énrészét (vagyis szintén saját magát) hogy hogy lehet „ilyen”, hogy nem tud végérvényesen szakítani.
Milyen részedet tudod megélni ebben a kapcsolatban?
Milyen részedet tudod megélni ebben a kapcsolatban? – érdemes ilyenkor feltenni ezt a kérdést. A beszélgetés folyamán felderítettük, hogy a kedvességet, elfogadást, szeretet kinyilvánítását éli meg a hölgy ezen a „felületen” a férfivel. Az a szándéka, hogy szeretetet, gondoskodást adjon. Ezért nem szakítottak végleg. Kérdésemre, hogy milyen a dinamika köztük azt mondja, igyekszik gyakorolni vele a feltétel nélküli szeretetet.
Tévhit a feltétel nélküli szeretet!
Ezt fontos, hogy a helyén kezeljünk: hogy a feltétel nélküli szeretet csak szülő és gyermek közt működik, mert az egy zárt rendszer (változtathatatlan a kapcsolódás). A párkapcsolatban viszont egy nyitott rendszerben vagyunk, ott nem egészséges mindent feltétel nélkül elfogadni, sőt önkárosító egy határon túl…!
A párkapcsolatot, ami romboló, abba lehet hagyni és rendben van (majd) egy új kapcsolatot kezdeni. Ekkor megszületik a hölgy felismerése, hogy „igen, olyan, mintha az anyja lennék”.
Ilyenkor érdemes feltenni azt a kérdést:
„Hogy milyen volt a kapcsolat az ellentétes nemű szülővel?” – itt kiderül, hogy mindketten a másiknak azt a fajta hiányt próbálták pótolni, ami gyerekkorból hiányzott. Ebben a kapcsolatban valamilyen módon az ellentétes nemű szülőt „állították elő” egymás számára, ami egy gyógyulási folyamat lehetőségével kecsegtet.
A párkapcsolatban tudat alatt igyekszünk gyógyítani
azokat a sérüléseinket, amiket gyerekként szereztünk. Amikor rálátunk erre a dinamikára a párkapcsolatban, az sokszor meghökkentő. Mert ilyenkor egy másik szemüveget „kapunk”, amin keresztül sokminden más megvilágításba kerül, mint ahogy korábban láttuk. Ha rálátunk erre, akkor van esélyünk valóban dönteni. Addig a tudatalatti mechanizmus irányít: Vagyis az eszem tudja, hogy nem jó ez nekem, mégsem tudom végleg megszakítani, mert valami mindig visszaránt. Hát ez az ami visszaránt: a gyógyulás lehetősége tudat alatt, hogy újra eljátszhatom, ami régen csorba volt, most lehet, hogy meg tudom javítani.
Összekeveredik az érzelmek üstjében a gyerek és a felnőtt üzemmód. Ezért vonzz olyan elementárisan. Ezért törjük kezünket-lábunkat érte, hogy „akkor is megjavítom, ha beledöglök”. Egészen addig, amíg rá nem látunk, hogy mi a működés mélyebb oka.
Egy nárcisztikussal való kapcsolat pedig jó terep
arra, hogy mindent megpróbáljak, a kapcsolat megmentéséért, mert ő sosem akar szakítani igazán, hisz attól retteg a lelke legmélyén, viszont mélyülni sem képes a bensőséges érzelmek szintjén, mert azt teljesen elzárva tarja magában. Mivel ő az egyik oldalon nem tud valódi szeretet kapcsolatot érezni, ezzel szemben a „párja” határtalan megfeleléstől indukálva az érzelemek széles skáláját „kénytelen” (tudja) megélni, ezért óriási potenciál van ebben a helyzetben önismereti oldalról. Ez ugyan az embert nem vígasztalja, amikor éppen a „sűrűjében” van. A két ellentétes „érdek„ így tud mégis összekapcsolódva egy „párt” összehozni.
Azt gondolom, ha valamely kapcsolatunk annyira a döcög az életünkben, hogy majdnem beledöglünk, akkor érdemes máshonnan ránézni (pl. rendszerszemlélet – családállítás), hogy mi módon szolgál minket mégis! És tudom, hogy furcsa, de valamiért azt még működtetjük, mert amíg nem vonjuk ki belőle teljesen az energiát, addig hozzájárulunk ahhoz, hogy fenntartsuk.
És ide megérkezve lehet elfogadónak lenni
saját magunkkall, amikor megértjük a saját működésünket, és már nincs szükség arra, hogy korholjuk, bántsuk magunkat, amiért az énrészeink egymásnak ellentmondóan cselekednek. Ezen a ponton a megértés által megszülethet a lélek békéje, és a felnőtt üzemmóddal a döntés lehetősége.
Ha érdekes számodra kapcsolati témában rendszerszemléletű tartalom, akkor kérlek iratkozz fel HÍRLEVÉLRE! – a felület a láblécben található